Home
Főoldal | Itt élünk | Bemutatkozás | Pártunkról | Videók | Írásaink | Beszámolók | Fotógaléria | Ajánló | Linkek | Írjon nekünk!

Aktuális Jobbik

Választási program





Fontos linkek





kecel.hu



Browse archives
« May 2017  
Mo Tu We Th Fr Sa Su
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


A magyarság sorsproblémái Wass Albert regényeiben

Sun, 2004-08-15 11:45

A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2004-ben „A magyarság sorsproblémái Wass Albert regényeiben” címmel egy pályázatot írt ki. Az alábbiakban egy erre a pályázatra íródó írást olvashatnak.


Wass Albert a 20. század egyik legkiválóbb magyar írója. 1908-ban született Erdélyben, mely a későbbiekben regényei többségének színhelyéül szolgált. Itt élte életének első felét, s bár 1945 után emigrációba kényszerült, lélekben továbbra is Erdélyben élte mindennapjait. Arisztokrata család sarjaként látta meg a napvilágot. Gondtalan gyermekkorát, Erdély Romániához csatolása után jóval gondterheltebb ifjú-, majd felnőttkor követte. Tanulmányainak elvégzése után visszatért a családi birtokra, és gazdálkodni kezdett, írói tehetsége ekkor bontakozott ki. Az 1940-es második bécsi döntés után, Észak-Erdély visszacsatolása miatt érzett boldogságot a háború tudata árnyékolta be. 1943-tól maga is rész vett a harcokban. Először a keleti frontra került ki, ahonnan 1944-ben kitüntetéssel érkezett haza. Hazakerülése után szülőföldjén vette fel a harcot a román és a megszálló orosz katonák ellen. A háború végeztével nem maradhatott szülőföldjén, a Mezőségen, emigrálnia kellett. Először Bajorországban próbált szerencsét. A szörnyű trauma ellenére - melyet a háború jelentett számára, és az a tudat, hogy valószínűleg sosem térhet vissza a neki oly sokat jelentő szülőföldjére-, ebben az időben születtek legkiválóbb művei, mint például A Funtinelli boszorkány és az Adjátok vissza a hegyeimet!. 1951-ben az Egyesült Allamokba költözött és véglegesen itt telepedett le. Itt is következetesen kiállt magyarsága mellett, próbálta felhívni a közvélemény figyelmét Erdély problémájára. Emellett több próbálkozása is történt az emigrációban élő magyar írok összefogására. Ilyen volt két folyóirat, de a leglényegesebb mégis az Amerikai Magyar Szépmíves Céh megalapítása, melynek köszönhetően az USA-ban is kiadásra kerülhettek magyar szerzők művei. Itt élt, alkotott és tevékenykedett a magyarság sanyarú sorsának megismertetése végett egészen haláláig, 1998-ig. Ekkor tisztázatlan körülmények között és okok miatt öngyilkos lett.

Wass Albert regényei többségének cselekménye az 1850-es évektől- tehát az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követő évektől-, az 1950-es évekig tartó évszázadban játszódik le. Ez, a magyarság számára nagyon eseménydús időszak egyaránt tartalmazott pozitívumot: fejlődést mind gazdasági, mind társadalmi szinten, és negatívumokat is: a Bach-rendszert, a két világháborút és a trianoni békediktátumot. Az azonban sajnos kétségtelen, hogy utóbbiból több kijutott hazánknak. A különböző regényeiben rendre végigkövethetjük a történelmi események láncolatát: a szabadságharc leverését követő magyar gyűlölő rendszert, a kiegyezést és az ezt követő fellendülést az Osztrák- Magyar Monarchia keretein belül, a ránk erőltetett I. világháborút, és az ezt lezáró igazságtalan békét, kiemelten a két világháború közötti csonka-országon kívül rekedt honfitársaink kiszolgáltatottságát, megalázását; a II. világháborút, végül pedig az emigrációba kényszerültek, a hazájuktól elszakadt magyarok sanyarú sorsát. Ezeken az eseményeken végighaladva szembesülhetünk a magyarság sorsproblémáival, a regények segítségével jobban megérthetjük, átérezhetjük azokat. Ami ezt még inkább elősegíti az Wass Albert kiváló írói módszere, melynek segítségével nem csupán a száraz történelmi tényeket tárja elénk, hanem a művei szereplőinek életén keresztül ismerteti meg velünk a történelmi eseményeket. Ezáltal mindezek az események sokkal kézzelfoghatóbb közelségbe kerülnek, könnyebbé válik megértésük. Nem beszélve arról a tényről, hogy elősegíti az empátia érzésének kialakulását.

Regényeinek szereplői nagyon változatosak. A könyvekben találkozhatunk a társadalom szinte minden rétegének képviselőjével: a paraszti származású földművesektől kezdve, a kereskedőkön keresztül a nemesi származásúakig. Nemzetiségi téren is hasonlóan széles a paletta, hiszen történeteiben egyaránt szerepel magyar, román, zsidó, osztrák, cseh, szlovák, tehát a Monarchia szinte összes nemzetisége jelen van. Ami könyveit olvasva megjegyzendő, hogy szereplői nincsenek származás szerint kategorizálva, nem lelhető fel előítélet az íróban: ugyanúgy megtalálható regényeiben az elvakultan gonosz és a jószívű, segítőkész, bármelyik nemzetiséget vesszük is figyelembe. Ezért is nyilvánvaló azok számára, akik olvasták az író valamelyik könyvét, hogy a napjainkban elég sokat hangoztatott háborús bűnösségének okai nem alapulhatnak valós tényeken. Vagy ha mégis elfogadnánk igaznak ezeket a bizonyítatlan állításokat, úgy azt kell feltételeznünk, hogy Wass Albertnek két énje volt. Hisz regényeiben az írmagját sem figyelhetjük meg a nacionalizmusnak, sovinizmusnak, más népek elleni gyűlöletnek, sőt a népek közötti békéért emeli fel szavát. Az Adjátok vissza a hegyeimet! című regényében például így ír erről: „mert, ha már az Úristen úgy rendelte el Erdély sorsát, hogy ott magyarok és románok együtt éljenek, akkor ezen nem lehet segíteni, s bele kell nyugodni mind a kettőnek abba, hogy a másik ott van." Véleményem szerint ez és a számos ehhez hasonló gondolat miatt nem tartható reálisnak az a feltételezés, miszerint a II. világháborúban Wass Albert embereket gyilkoltatott volna meg.

A fent említett egy évszázad - de főleg annak második fele- bővelkedett a magyarságra nagy hatást gyakoroló történelmi eseményekben. Kronológiai sorrendben haladva mindenekelőtt a 19. század közepén Európában kialakuló „népek tavaszának" magyarországi következményeivel érdemes foglalkoznunk. Ezt leginkább a Mire a fák megnőnek című regény segítségével tehetjük meg. A szabadságharc leverésének egyik okaként a nemzetiségek ellenünk fordulását, fordítását említi az író, ill. ezt figyelhetjük meg regényében. A nemzetiségek magyarság elleni harcáról a történelemkönyvekben kevés szó esik. Wass Albert eme könyvében azonban kicsiben lehetünk tanúi mindannak, ami az országban lejátszódott: Varjassy István erdélyi báró és az ellene fellázadt román parasztság szembefordulásának. Ennek a szembeszegülésnek az oka alapvetően nem az emberi gonoszság, ahogy azt a szerző ebben a regényében le is írja, hisz: „Az emberben éppen annyi rossz van, mint amennyi jó, s hol az egyik, hol a másik kerül elő, aszerint, hogy a körülmények melyiknek kedveznek". Sajnos minden időben, mindenhol fellelhetünk olyannyira aljas, sokszor az igazságot kevésbé ismerő, esetleg azt figyelembe nem vevő, gyűlölettel teli, embereknek csak nehéz megszorítással nevezhető egyéneket, akik hatására az emberi lélek sötétebbik fele kerül előtérbe. Ők nemzetiségtől függetlenül fellelhetők mindenhol. A elégedetlenséget szította az a tévhit miszerint Erdély eredetileg román föld volt. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a könnyen megtéveszthető román földművesek szembeszegültek a báróval. Megemlítendő, hogy e tudatos történelemhamisításra napjainkban is számos példa található. Ebben a regényben is fellelhetjük a rosszindulatú, aljas szereplőket, a pópa és Mitru személyében. Ők hatalmukkal, tekintélyükkel visszaélve nagy befolyással rendelkeztek a bárónak hálás, ámde hiszékeny parasztok felett. Ezt kihasználva aztán az önös érdekeiknek megfelelően, a távol lévő, hazája szabadságáért harcoló báró kastélyát kirabolják, felgyújtják. A világosi fegyverletétel után hazatérő báró mindezek ellenére is a kibékülés és a megbocsátás szándékával közeledik a megtévesztett földművesek és a két vezetőjük felé. Ezt látva a parasztok önként szolgáltatják vissza az elrabolt értékeket és a továbbiakban a békés együttélés jellemzi gazdájukkal való kapcsolatukat.

A regény az 1850-es, 60-as években játszódik, így aztán Varjassy - a szabadságharcban részt vett huszárkapitány- életén keresztül tanúi lehetünk az egykori katonák megpróbáltatásainak is. Ő és bajtársai is megszenvedték a bennük rejlő mély patriotizmust. Ennek egyik következménye az, hogy kevésbé megfontoltak a szabadságharc után is szervezkedtek. Ennek gyakran lebukás, kivégzés lett a következménye. Varjassy még a szerencsésebbek közé tartozik, ugyanis neki „mindösszesen" 4 évet kellett az ekkoriban szinte színmagyar Kufstein várában töltenie. Innen testileg igen, lélekben azonban egyáltalán nem megtörtén tér haza. A későbbiekben a higgadtabbak - mint Varjassy gróf is- a visszahúzódást választották. Ő is alkalmazta a passzív ellenállás módszerét, mellyel tiltakozott a fennálló rendszer ellen. Nekik az 1867-es kiegyezés jelentett gyógyírt.

A kiegyezést kővető általános, szinte minden területre kiterjedő fejlődést szintén a Varjassy család példáján keresztül kísérhetjük figyelemmel. Ehhez a fellendüléshez azonban nem volt elégséges a kedvező gazdasági helyzet, szükség volt ahhoz a rendkívüli jellemre is, mely a házaspár mindkét tagjában élt. Ez a jellemtípus Wass Albert több regényében is megfigyelhető, ezért nyugodtan nevezhetjük típusszereplőknek az ilyen jelleműeket. Ezeknek az embereknek egyik legfontosabb közös tulajdonságuk az újrakezdés felvállalása volt, melyet így fogalmaz meg az író a Mire a fák megnőnek című regényében: „igaz keresztyén módon beletörődöm az Úr akaratjába, ellene nem lázadom, hanem töretlen magyar hűséggel neki kezdek otthonunk s vagyoni állapotunk újra való feltámasztásának". Továbbá tanúi lehetünk az elszegényedett nemesi származású emberek hatalmas elhivatottságának, szorgalmának, a munka iránti tiszteletüknek, amelyek segítségével mindezt a feltámasztást véghez is tudják vinni. Wass Albert a következőképpen fogalmazza meg az ilyen emberek felfogását ugyanebben a művében: „A munka és a szorgalom az, ami a legtöbbet ér a világon". Ezek a szereplők emberileg is követendő példát állítanak az olvasó elé a becsületességükkel, a tisztességükkel és nagy mértékű empátiájukkal, amellyel segítik elesett embertársaikat. Ilyen szereplő például az Elvész a nyom című regényben Drágffy Gergely, de hasonló tulajdonságokkal bír szintén ebben a regényben Herbert Habicht is, aki azzal a kivételes tulajdonsággal bír, hogy az emberiség érdekeit a saját élete és boldogsága elé tudja helyezni.

A kastély árnyékában című regényben Varjassy Gábornak, a báró fiának küzdelmét követhetjük végig az 1910-es évek végéig. Egyrészt tapasztalhatjuk saját és szülei szorgalmának beérését: a virágzó birtokot és az újjáépített kastélyt. Mindezek párhuzamosan figyelemmel kísérhetjük a magyar jobbágyok körében a magyarságtudat fokozatos pusztulását és az elrománosítást. Ennek következménye aztán a regény befejező részében olvasható. A visszatérő báró szomorúan tapasztalja az ősei kastélyában, birtokain élősködő emberek züllöttségét, melyet a birtokok állapota hűen tükröz, és egyben előrevetíti a magyarság lehetséges sorsát.

Wass Albert leginkább megrázó könyvei a két világháború között élő erdélyi emberekről szólnak. 1920. június 4.-e után az erdélyi magyarok számára mindennapossá vált a megalázottság, a kiszolgáltatottság, melyet zokszó nélkül kellett tűrniük. A szülőföldjükön kisebbségbe került magyarság szörnyű eseményeket kényszerült átélni ezekben az évtizedekben. A megveretést, melyet csak azért kellett elszenvedniük, mert anyanyelvükön beszéltek, a munkahelyük elvesztését amiatt, hogy vállalták nemzeti hovatartozásukat. El kellett viselniük a - nem egyszer munkahelyükre kerülő-, romántól a megaláztatást. Ezekben az években tudatosan törekedtek Erdélyben a románok arányának növelésére a magyarokkal szemben. Ezt egyrészt a nem elhanyagolható számú őslakos határon való átkényszerülésével érték el, melytől az elkeseredett emberek a megmaradt országon belüli, esetleg a nyugat-európai szebb jövőt reméltek. Másrészt pedig a románok erőteljes betelepítésével magyarázható az, hogy a mai népességi adatokat figyelembe véve, ez a tevékenységük sajnos sikeres volt.

Wass Albert Erdély elcsatolásakor 12 éves volt. Tehát az ezt kővető éveket, mint hiteles élményekkel rendelkező szemtanú írhatja le olvasóinak. Persze azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy ember beszámolója alapján nem szabad végérvényes következtetéseket levonnunk, általánosítanunk, azonban ezek a könyvek mindenképpen segítséget nyújthatnak e kor valós történetének megismerésében.

Ezt a 1920 és 1940 közötti 20 évet azzal, a már említett írói módszerrel ábrázolja a szerző, hogy egy ember életét kíséri végig, meséli el, ezen keresztül bemutatva a kisebbségi sorba szorult magyarok üldöztetését. Ezt a módszert figyelhetjük meg az egymáshoz sok vonásban hasonló két regényben az Adjátok vissza a hegyeimet! és Az ember az országút szélén című művében is. Mindkét esetben egy a hazáját elhagyni kényszerült, csalódott, kiábrándult ember visszaemlékezését ismerteti meg velünk az író. Szintén hasonló a két kötetben az in medias res kezdés, melyet a főszereplő sorsának bemutatása követ. Mindkét regény szereplője borzalmas életen van túl. Élettörténetükben sok párhuzam vehető észre. Ilyen a világháborúban való részvétel, a család elveszítése, az emigrációba kényszerülés. Ami pedig még inkább elszomorító, hogy sorsuk nem egyedi. Számos erdélyi, főleg magyar ajkú ember -de természetesen szász, zsidó és román nemzetiségű is-, élt át hasonló sorsot, amely miatt az emberek nem látták értelmét a további életnek.

Mindkettőjükre elmondható, hogy életük egyik legszebb napjaként élte át a visszacsatolás követő magyar hadsereg bevonulását. Teljes egészében erről az eseményről szól a Jönnek! című kordokumentum, amely 1940-ben tehát a kérdéses évben íródott. A mű a döntés bejelentése és a magyar hadsereg bevonulása közötti 14 nap eseményeit mutatja be, hatásosan érzékeltetve a magyar lakosság feszült várakozását. Ezt az alapvetően örömmel telinek gondolt két hetet azonban számos sorscsapás árnyékolja be. Az országot elhagyó román csapatok fosztogatását, dúlását, visszaéléseit ismerteti az író, bemutatva egyúttal a becsületes román tiszteket is, akik próbálják mindezeket megfékezni. Ennek ellenére maradandó veszteség ér több magyar gazdát is. Az ezt követő éveket, a már ismét magyar fennhatóságú Észak-Erdélyben a már előbb említett két, párhuzamos szerkesztési módszerrel felépített könyv lapjairól ismerhetjük meg. Az elkövetkezendő évek felemelkedést, újjáépülést hozták Erdély szerencsésebbik felére. Az egyénekre vonatkozóan pedig munkalehetőséget, családalapítást az anyaország határain belül. Ez a közel idilli állapot azonban csak átmeneti volt. 1943 környékén a háborús helyzet súlyosbodása, a hadba vonulás kötelezettsége megszüntette ezt kedvező helyzetet. A keleti fronton való részvétel és a nehéz körülmények közötti helytállás sokban emlékeztethet minket az író sorsára, akinek a példás hadviselését -az Adjátok vissza a hegyeimet! című regény főhőséhez hasonlóan-, kitüntetéssekkel jutalmazták. A szerencsés hazajutás után a család elvesztésének fájdalma, a szovjet és román katonák barbár cselekedeteinek következménye az, amely felerősíti az orosz katonák elleni végsőkig való harc kötelezettségének érzését. A vereség után pedig mindezeket a szörnyűségeket betetézi Erdély elcsatolása és a kommunista hatalom kiépülése. Ez újabb sötét időket eredményez egyaránt a kommunista ellenes magyar és román emberek számára egyaránt. A háborús bűnösök kényszermunkára küldése, a kommunista hatalom ellenségeinek, köztük rengeteg ártatlan ember -román és magyar egyaránt- megkínzása. Mindezek összessége és a kiút lehetőségének hiánya vezetett számos elkeseredett ember kivándorlásához. Jellemző ezeknek az emberek az érzéseire, az Adjátok vissza a hegyeimet! című regényben leírt mondatok: „S én ötven esztendeig engedelmesen játszottam nektek mindent, amit csak parancsoltatok: kisebbségi sorsot, megaláztatást és elnyomást, üldöztetést nyelvem és fajtám miatt, felszabadulást és katonásdit. Játszottam háborút. Lelkesedést és halálfélelmet, rámenős bátorságot és fejvesztett menekülést, játszottam kétségbeesést, fájdalmat, dühöt, elvesztett háborút. Játszottam elvesztett otthont és elvesztett családot, csikorgó fogú bosszúvágyat és hadifogságot, játszottam hontalan bujdosást, magányos, kóborló farkassorsot az emberi rengetegben... Urak, nekem elég volt. Én nem játszom tovább."

Ugyanebben a regényben egy másik embertípussal is megismerkedhetünk. Az egyik ilyen szereplő Durdukás Jeremiás, de néhány hasonló tulajdonsággal van felruházva az Elvész a nyom című kötetben szereplő Pohrish Gottfried is. Alapjában véve mindketten jellemtelen emberek, hisz nincs szilárd értékrendjük, mely segítségével kiigazodnának az élet útvesztőben, helyette mindig csak a körülményekhez alkalmazkodnak. Mindeközben legszembetűnőbb emberi tulajdonságukká a képmutatás válik. Főképp igaz ez Durdukásra, aki mint erdélyi lakos, több hatalomnak is - román, magyar, kommunista- rendre próbál megfelelni, minden esetben közel férkőzni a hatalom embereihez. Eközben azonban elveszti szavahihetőségét, mindenki bizalmatlanná válik iránta, elveszti emberi méltóságát. Egy kaméleonhoz válik hasonlóvá, amelyik a körülményekhez alkalmazkodva változtatja színét. Jellemző, hogy ezek az emberek mindebben nem találnak semmi kivetnivalót -legalábbis nem vallják be maguknak-, sőt ezt a fajta viselkedést tartják elfogadhatónak, követendőnek. Hűen tükrözi ezt Durdukás mondata: „Az okos ember mindig azoknak a zászlóját tűzi ki, akik a hatalmat viselik! A zászló mögött aztán dolgozik az ember, ahogy a haszon kívánja...!". Napjainkban is nagy számban találkozhatunk hasonló értékrend nélküli emberekkel, akiket könnyen befolyásol az érdek. A regényekben ezek a szereplők nem egyszer a magyarság és egészében az emberiség kártevőiként jelennek meg, több tragikus esemény is szárad a lelkükön. Gondoljunk csak ifj. Durdukás feleségének szovjet katonák általi megbecstelenítésére. Itt is a katonáknak való megfelelés fontosabb szempont volt ifj. Durdukás számára saját felesége megvédelmezésénél. Összességében ezekkel az emberekkel az író példát mutat arra, milyenné nem szabad válnia az embernek. Mindenáron gerincesnek, becsületesnek, törekvőnek kell maradni, bármilyenekké válnak is a körülmények. Ez magával hordozza azt is, hogy több megpróbáltatáson kell átesni az effajta embereknek, viszont ezt fel kell vállalni ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel hagyjuk el ezt a földi világot. Azt is észrevehetjük,- a könyv alapján is, de saját tapasztalataink birtokában is-, hogy a fentebb ábrázolt Durdukás- féle embertípus csak rövidtávon lehet sikeres, élhet jobb körülmények között, hosszabb távon megbosszulja magát ez a kétszínüség. Mindezt Durdukásék sorsa példázza nekünk, akik hiába próbáltak megfelelni a 1940 utáni magyar, majd pedig a 1945 utáni kommunista hatalomnak, sorsuk hasonlóvá vált az ellenállókéhoz, hisz ifj. Durdukás munkatáborba került, apja pedig nyomorban, állandó félelemben élte élete végnapjait. Egy másik szereplőtípussal ismerkedhetünk meg, főleg a már sokat említett két regényben: a kommunista ideológia által megtévesztett emberekkel. Ők néhol párhuzamot mutatnak Varjassy báró parasztjaival. Többségük alapvetően jószándékú, ugyanakkor felettébb hiszékeny, könnyen befolyásolható. Ez utóbbi két tulajdonságukat aljasul kihasználva, a kommunizmus elképzelt, megvalósíthatatlan világát reális elképzelésként, célként beállítva, ez ideológia elkötelezett híveivé tették őket. A későbbiekben még mindig ebben a téves hiedelemben, gondolván, hogy a cél nemes, borzalmas cselekedetek, kínzások, megveretések elkövetőiké válnak. Az idő múlásával, megismerve a kommunizmus valóságát, többnyire felülkerekedik a józan ész, az értelem a gonoszságon. Innen azonban már nehéz visszakozni, legtöbb esetben csak nagy árat fizetve lehet visszatérni a becsületes életbe. Sok esetben csak az öngyilkosság marad kiútként. Ilyen szereplőkkel Wass Albert regényében is gyakran találkozhatunk.

Wass Albert a leírt szörnyűségekből saját maga is sokat átélt. Ennek tudatában az, hogy műveiben ilyen mértékű objektivitás, igazságkeresés, lélekbeli torzulásoktól mentes szemlélet jelenik meg, bemutatva az olyan embert, aki a becsületességet, tisztességet mindennél előbbre valónak tartja, még inkább csodálni való. Az a szemlélet hatja át könyveit, hogy bármilyen is legyen a világ az igazi értékek akkor is állandóak. A Jönnek című regényében például így ír erről: „Nem annak a hangját fogják meghallani, aki nagyobbat ordít, hanem aki igazabbat szól. És nem az lesz a legokosabb ember, aki a gyűlöletet tudja, hanem az, aki a szeretet és a megértést". Az ilyen gondolkodású emberek példát mutatnak napjaink emberének, és talán néhány olvasó ezek hatására kezd erkölcsösebb életet élni. Megható jeleneteknek lehetünk tanúi, ezen szereplőkhöz kapcsolódva és ezek adnak reményt a jövendő felé, tudatva azt, hogy még nem uralt el mindent az emberi gonoszság, voltak és vannak még tiszta emberek. Az Adjátok vissza a hegyeimet! és Az ember az országút szélén című művek főszereplői is ilyen emberek. Náluk a jövő, a nemzet jövője fontosabb, mint a saját életük. Ez a tudat az életükben a megtartó, éltető erő. Ezt példázza az utóbbi mű főszereplőjének - aki egyébiránt valós személy, mint ahogy az egész történet is valós eseményeken alapul- felfogása is, aki a szekérben alvó unokája miatt - aki a jövendőt testesíti meg- éli tovább sanyarú életét. Érte vállalja fel a kivándorlás várható gyötrelmeit, ellentétben sok erdélyi honfitársával, aki nem vélte felfedezni ezt a reményt, ezért aztán szülőföldjén élte le keserű élete hátralévő részét, esetleg az öngyilkosságba menekült. Az ő gondolatát is hűen tükrözi, és egyben az élet értelmére világít rá az Adjátok vissza a hegyeimet! című könyvében fellelhető mondatok: „Ez a kettő egy, édes fiam, a becsület meg a jövendő. S ezt a kettőt talán még meg lehet menteni. Megéri, hidd el, még annak is, akinek az életéből már semmije sem marad. Mert nyugodtan aluszik legalább, aki meghalt."

Wass Albert a 20. századi magyar irodalom egyik legtöbbet vitatott személyisége. Véleményem szerint azonban példamutató élete, mély vallásossága - melyet hűen tükröznek regényeinek egyes szereplői-, tevékenysége a magyarság megmaradásáért, jobb sorsáért, példaértékű hazaszeretete, regényeinek erkölcsi tanítása, mondanivalója, a már fentebb említett írói módszere, a csodálatos tájleírások a magyar irodalom nagyjai közé emelik őt. Az, hogy mikor kerül méltó helyére a magyar irodalomban, reményeim szerint csak idő kérdése. Figyelembe véve, hogy hazánkban - annak ellenére, hogy művei mindösszesen néhány éve vannak forgalomban- népszerűsége, könyveinek olvasottsága már most is jelentősnek mondható, ez rövid időn belül be fog következni.. 



Felhasznált irodalom:

Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

Wass Albert: Jönnek!

Wass Albert: Ember az országút szélén

Wass Albert: Elvész a nyom

Wass Albert: Mire a fák megnőnek


Farkas Gergely


Üzenet

„Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...”
Ady Endre



Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Elérhetőségek
A Jobbik Keceli Szervezetének elérhetőségei:

Telefon:
 
06 (20) 570 92 44

E-mail cím:
kecel@jobbik.hu

Honlap:
 
http://kecel.jobbik.hu

Támogatás
Bankszámlaszámunk:
Jobbik Magyarországért Mozgalom
11705008-20485643

További információ